I. Uram, Istenem, mennyei szent Atyám, légy áldott most és mindörökké!
Amint akartad, úgy lett, és amit te cselekszel, mind jó.
Benned legyen szolgádnak öröme, ne önmagában vagy valami másban, mert egyedül te vagy az igazi öröm, te vagy az én reményem és koronám, vigasságom és tisztességem, én Uram.
Mije van a te szolgádnak, azon túl, amit tőled kapott s meg nem érdemelt?
A tiéd minden, amit adtál, amit alkottál.
Szegény vagyok én, és ifjúságomtól fogva fáradok, lelkem néha úgy megszomorodik, hogy sírnom kell miatta, máskor meg magára is haragudnia kell, annyi rendetlen kívánság ébred benne.
Vágyva vágyom a béke örömére, óhajtom a te fiaidnak békességét, akiket vigasztalásod fényében terelgetsz.
Ha békességet adsz, ha szent örömmel árasztasz el, a te szolgád lelkét énekszó tölti be, áhítatos lesz dicséretedben.
De ha magadtól megfosztasz, mint gyakran tenni szoktad, képtelen vagyok arra, hogy fussak parancsaid útján, inkább megroskad a térdem, hogy a mellemet verjem, mert nem vagyok már olyan, mint tegnap, tegnapelőtt, amikor homlokomon ragyogott a te világosságod, és a rám zúduló kísértésektől szárnyaid árnyéka oltalmazott.
II. Igazságos és mindenkor dicséretre méltó Atya: eljött az óra, hogy próbára vettessék a te szolgád.
Szeretni való Atya, méltó, hogy ebben az órában valamit szenvedjen érted a te szolgád.
Örökké tisztelendő Atya, ütött az óra, amelynek elérkezését öröktől fogva eltervezted, hogy egy kis időre külsőképpen elbukjék a te szolgád, de belsőleg mindig veled éljen.
Valameddig semmibe vegyék, megalázzák és megfogyatkozzék az emberek előtt, szenvedés, betegség törje meg, hogy az új nap hajnalán újra föltámadjon veled, és mennyei dicsőségbe öltözzék.
Szent Atya, te rendelted és akartad így, az lett, amit kiszabtál.
Mert kegyelem az a te barátod számára, hogy a világban szenvedhet és zaklattatást állhat ki teérted: bárakárhányszor, bárakárki kezétől engeded, hogy az megessék.
A te elhatározásod, a te gondviselésed nélkül s ok nélkül semmi sincs a földön.
Jó nekem, Uram, hogy megaláztál, hadd tanuljam rendeléseidet, és elvessem magamtól szívemnek minden fölfuvalkodását és kevélységét.
Hasznomra van az, hogy szégyen borítja arcomat, így inkább nálad keresek majd vigasztalást, mint az emberek között.
Mert megtanultam ebből a te kifürkészhetetlen ítéletedtől való félelmet, ki az igaz embert együtt ostorozod a hamissal, de nem méltányosság és igazság nélkül.
Hála neked, hogy nem könyörültél azon, ami rossz bennem, hanem keserves csapásokkal sújtottál, megsebesítve, falak közé zárva kívül és belül.
Nincs, aki megvigasztaljon, mind azok között, akik az ég alatt vannak, csak te, Uram, Istenem, lelkek mennyei orvosa, aki megsebesítesz és meggyógyítasz, az alvilágba vezetsz és visszahozol.
Fegyelmező kezed rajtam, és még a vessződ is okulásom.
Íme, kedves Atyám, kezedben vagyok én, javító vessződ alatt meghajolok, üsd a hátamat és a nyakamat, hogy görcsös akaratom akaratodhoz hajlítsam.
Tégy kezes és alázatos tanítványoddá, amint tenni szoktad, hogy mindenben kívánságod szerint járjak-keljek.
Magamat s mindenemet megjavításra neked ajánlom, jobb itt dorgáltatnom, mint a másvilágon.
Te mindent tudsz és számon tartasz, semmi sem marad rejtve előtted az ember lelkiismeretében.
A jövendő dolgokat tudod, mielőtt megvalósulnak, nincs szükséged rá, hogy valaki tanítson vagy figyelmeztessen arra, ami a világban történik.
Te tudod, mi szolgál előmenetelemre, és mekkora zaklatásra van szükségem, hogy a bűnök rozsdája letisztuljon rólam.
Tégy velem a te kedves jó akaratod szerint, és ne utáld meg bűnös életemet, senki jobban és világosabban nem ismeri azt, mint egyedül te.
Add meg nekem Uram, hogy tudjam, amit tudnom kell, azt szeressem, amit szeretnem kell, azt dicsérjem, ami neked leginkább tetszik, azt becsüljem, ami előtted drága, s vessem meg azt, amit a te szemed szennyesnek lát.
Ne engedd, hogy a szemnek külső látása szerint ítéljek, sem hogy az avatatlan emberek fülének hallása szerint nyilatkozzam, hanem igaz ítélettel tegyek különbséget láthatók és szellemiek között, s a te tetszésedet, akaratodat keressem mindig mindenek fölött.
Az emberek szimata gyakran megcsalódik, amikor ítéletet kell mondani, evilág barátai is csalódnak, amikor annyira szeretik azt, ami látható.
Miben lesz attól jobb az ember, ha a másik ember nagyobbnak tartja?
Csalatkozó a másik csalatkozót, hiú a hiút, vak a vakot, tökéletlen a tökéletlent csapja be, ha dicsőíti, s ha alaptalanul dicséri, igazat szólva, inkább meggyalázza.
Mert azt mondja az alázatos Szent Ferenc: ki-ki annyi, és nem több amennyit a te szemedben ér.