Menj – így szólt Elizeus a szegény özvegyasszonyhoz –, végy kölcsön szomszédaidtól sok üres edényt s töltsd meg valamennyit olajjal. Hogy Isten kegyelmét szívünkbe fogadhassuk, annak a hiú dicsvágytól teljesen mentesnek, üresnek kell lennie.
Azt mondják a toronyi sólyomról, hogy hangjának és tekintetének titkos ereje messze űzi a ragadozó madarakat s e miatt a galambok nagyon vonzódnak hozzá. Éppígy az alázatosság elűzi a sátánt, megőrzi bennünk a Szentlélek adományait. Azért különösen szerették ezen erényt a szentek s főképen a szentek Ura és királya és szentséges szűzanyja, Mária.
Ha oly dolgokban tetszelgünk, melyek nincsenek meg bennünk, vagy ha meg is vannak, de nem magunktól valók s végül, ha meg is vannak s magunktól is valók, de becsületünkre nem szolgálnak – mondom –, ha ily dolgokban tetszelgünk: e cselekedetnek hiúság a neve. Az előkelő származás, a nagyoknak kegye, a népszerűség olyan dolgok, melyek nem magunkban, hanem őseinkben vagy mások véleményében gyökereznek; tehát lehet-e ezekkel hivalkodnunk? Sokan gazdagságukkal, szép ruháikkal, fényes bútoraikkal, pompás lovaikkal kevélykednek. Ugyan ki nem látja ezeknek esztelenségét? Mások abban bizakodnak el, hogy szép hajuk, szép fogaik, csinos kezeik vannak; hogy ügyesek a játékban, énekben s a táncban. Ó mily alacsonyan jár ezeknek esze és szíve, hogy ily nyomorúságos dolgokban lelik dicsőségüket! Aztán hányan örvendenek vélt szépségüknek! Mások csekélyke tudománnyal s a nagy hiúsággal, mellyel a tudós névre vadásznak, azt érik el, hogy az emberek előtt nevetségessé válnak. Ó valóban mindez nagy fölületességre, alacsony gondolkodásra és elbizakodottságra mutat. S mégis, Filótea, a hiúság mindig, ezek körül forgolódik.
Az igazi jót ugyanoly módon lehet megismerni, mint a valódi balzsamot. Ha a vízbe csöpögtetett balzsam a fenekére száll, akkor tiszta, finom és értékes; ha fölül úszik, hamis és utánzott. Tudni akarod, hogy valamely ember igazán bölcs-e, tudós-e, nemes és nagylelkű-e? Csak arra vigyázz, kíséri-e e tulajdonságokat alázatosság, szerénység s az elüljárók iránt való engedelmesség? Ha ez megvan, akkor ama tulajdonságok valódiak. De ha azt veszed észre, hogy mások előtt csak a jónak látszatára törekszik, biztos lehetsz, hogy az illető csak felületes ember s hogy ama tulajdonságokat annál kevésbé bírja, mennél jobban akarja azokat láttatni. A zivataros időben képződött gyöngyöknek csak héjuk van, de igazi magjuk nincs; éppígy a kevély és fölfuvalkodott embernek minden erénye és jó tulajdonsága a jónak csak látszatával bír, de nem annak tartalmával. Joggal hasonlítható a tisztesség, a cím, a méltóság a sáfrányhoz, mely annál jobban díszlik minél jobban taposnak rajta. A szépség nem mondható annak, ha valaki vele kérkedik; ellenben értéke növekedik ha szerénység ékesíti; éppígy a tudomány sem szolgál előnyünkre, ha fölfuvalkodik.
Ha az első helyek, a cím s rang után nagyon kapkodunk, nemcsak annak tesszük ki magunkat hogy előnyös tulajdonságainkat megbírálják, s kétségbevonják az emberek; hanem annak is, hogy egészen elfordulnak tőlünk. Mert szép ugyan a tisztesség, mely magától jő, de szégyenletes, ha valaki mint őt megillető jogot keresi és követeli azt. Olyan az, mint a szép virág, mely azonnal elhervad, mihelyt megérintik vagy leszakasztják. Azt mondják, hogy az álomfű messziről jóillatú, de ha valaki sokáig s közelről szagolja, mérges párolgása veszélyesen elkábítja. Éppígy az önként kínálkozó tisztesség, melyet nem hajszolunk mohó vággyal,
kellemesen érinti a szemlélő szívét; de ha valaki utána jár s mohón keresi, annak mérges páraként a fejébe száll, azt megkábítja és utálatossá teszi.
Az erénynek szeretete és vágya az első lépés, mely az erényes életre vezet; éppígy a tisztesség szenvedélyes hajhászása az első lépés ahhoz, hogy az emberek meggyűlöljenek bennünket. Nemes lelkek nem sokra tartják az első helyeket, a rangot s köszöntéseket; ők méltóbb dolgokkal foglalkoznak. Kis lelkek bíbelődnek azokkal, kik egyéb jóra nem képesek. Amiként a gyöngykereskedő a kagylókra ügyet sem vet, ép úgy az erényes ember sem vágyódik a tisztesség ama külső nyilvánulásai után. Megengedem, hogy ki-ki megtarthatja rangját, a nélkül, hogy megsértené az alázatosságot, föltéve, hogy ez képmutatással nem jár és lelki békéjét nem zavarja. Amiként ugyanis a Peruból visszatérők arannyal és ezüsttel megrakott hajóikon majmokat és papagájokat is hoznak, mivel ez sem tetemes költséget nem okoz, sem a hajó terhét nem növeli, éppúgy az erényre törekvők is elfogadhatják az őket megillető tisztességeket amennyiben ez sok gondot nem okoz s a léleknek nyugalmát nem zavarja. Meg kell azonban jegyeznem, hogy fönnebbi szavaim sem olyanokra nem vonatkoznak, kik országos méltóságokat viselnek, sem olyan jogokra, melyeknek megőrzése vagy elvesztése nagy következményekkel jár. Mert ilyenekben ki-ki tartozik megőrizni azt, ami őt megilleti, de okosan és szerényen, a szeretet s az igazságosság sérelme nélkül.