A jámborság lényege

Jámborságra törekszel, ó Filótea, mert a vallásból tudod, hogy ezen erényt az isteni Felség kedveli. Mivel azonban a kis hibák, melyekbe vállalkozásunk kezdetén esünk, annak folyamán nagyokká s végül csaknem javíthatatlanokká lesznek, elkerülhetetlenül szükséges mindjárt kezdetben igazán tudnod, mi a jámborság. Mert csak egy igazi jámborság van, rossz és semmit sem érő fajtája azonban többféle. Ha ezeket jól meg nem különbözteted, könnyen csalatkozhatol és helytelen s babonás jámborságra adhatod magad.
Egy Arelius nevű festő, képeinek nőalakjaiul oly nőket festett le, kik iránt hajlandósággal viseltetett; éppen ilyen módon rajzolja ki-ki magának az áhítatot azon képzet szerint, melyet szenvedélye vagy hajlandósága arról alkot. Oly ember, aki sokszor böjtöl, ezáltal jámbornak tartja magát, bárha titkos gyűlölet rejlik szívében; s míg nyelve hegyét sem meri borba vagy vízbe mártani, nehogy a teljes önmegtartóztatás ellen vétkezzék, mohó élvezettel nyeli el mindazt, amit a gáncsolódás vagy rágalom eléje tár, melyek kielégíthetés nélkül szomjúhoznak a felebarát vérére. Valamely nő talán jámbornak tartja magát, mert napjában szokás szerint nagy sor imádságot mond el, egyébként pedig azután otthon s másutt minden képzelhető ellenséges, mérges és sértő szóra fakad. Ennek az erszénye a szegények számára mindig tárva van; de szíve elzárkózik az elől, hogy felebarátját szeresse, akinek nem akar megbocsátani. Amaz őszintén megbocsát ellenségeinek; de hitelezőit ki nem fizeti, hacsak arra nem kényszerítik. Ezek valamennyien igen jámboroknak tartják magukat s talán a világ is annak tartja őket, pedig távolról sem azok.
Midőn Saul küldöttei azzal a meghagyással jöttek, hogy Dávidot elfogják, ennek felesége, Michol, megcsalta őket, hogy menekülését eltitkolja. Egy faragott képet tett bele az ágyba, Dávid ruháiba öltöztette s azt mondá, hogy Dávid beteg és alszik. Ép ilyen módon csalódnak sokan, kik a jámborság külső ruhájába s látszatába öltözködnek, kiket aztán az emberek jámboroknak s lelkieknek tartanak; pedig valósággal csak üres árnyképei az igaz jámborságnak.
Az igazi jámborság, ó Filótea, Isten szeretetében gyökerezik s hogy helyesebben szóljak, a jámborság maga a tökéletes isteni szeretet. Ennek a szeretetnek malaszt a neve, mert lelkünknek ékessége s azt Isten szemében széppé teszi. Amennyiben nekünk erőt ad a jócselekedetre, szeretetnek mondjuk; amennyiben pedig azt eszközli, hogy a jót buzgón, határozottan s gyakorta tegyük, jámborság a neve s ekkor egészen tökéletes. Ezt igen egyszerűen, de egészen természetes példával magyarázom meg. A struccmadárnak van ugyan szárnya, de sohasem száll a föld fölé; a tyúkok röpülnek, de nehézkesen, ritkán s igen alacsonyan; a sas, a galamb s a fecske repülése ellenben gyors, magas és csaknem szakadatlan. Éppígy a bűnösök földhöz tapadt emberek, kik mindig a földön kúsznak; az igazak, kik még nem egészen tökéletesek, jócselekedeteik által az ég felé törnek ugyan, de ritkán, lassan s a szellemnek némi nehézkességével. Csak az igazán jámbor lelkek szállnak mint a sasok s a galambok Istenhez, könnyű magasra törő és csaknem fáradhatatlan szárnyalással. Egy szóval a jámborság nem egyéb, mint bizonyos lelki ügyesség és élénkség, mely által a szeretet bennünk, vagy mi a szeretettel együtt minden jót megteszünk, amelyre csak képesek vagyunk. A szeretet teszi, hogy Isten parancsait kivétel nélkül végrehajtjuk; s a jámborság eszközli, hogy azokat minden lehető pontossággal és buzgalommal teljesítjük. Aki tehát Istennek nem minden parancsát tartja szemmel, az sem nem igaz, sem nem jámbor; mert hogy igazak lehessünk, szeretettel kell bírnunk; s hogy jámborak legyünk, a szereteten kívül élénk s tevékeny buzgalommal is kell rendelkeznünk, hogy annyi jót tegyünk, amennyire csak képesek vagyunk.
Mivel a jámborság lényegileg nem egyéb, mint a szeretetnek nagy foka, nemcsak Isten minden parancsának teljesítésében tesz bennünket gyorssá, tevékennyé és buzgóvá, hanem oly jócselekedetek végrehajtásában is, melyekre nem kötelez bennünket parancs s amelyek csupán tanácson vagy valamely különös isteni sugallaton alapulnak. Az olyan ember, aki csak az imént kelt ki a súlyos betegágyból, lassan jár és csakis akkor, ha kell; az újonnan megtért bűnös is mindaddig csak nehézkesen, lassan és csak kénytelenségből jár az üdvösség útján, míg a szent jámborságra el nem jutott. Akkor aztán mint ép s erőteljes ember az isteni törvények ösvényén nemcsak halad, hanem örömmel fut; sőt nagy bátran oly utakra is tér, melyeket mások járatlanoknak tartottak s ahova őt Isten szava akár az evangéliumi tanácsok, akár különös kegyelmek által hívja. Egyszóval, a szeretet s a jámborság egymástól csak annyira különböznek, mint a tűz és a láng. Ha a szeretet, mely a léleknek szellemi tüze, erős lánggal ég, jámborság a neve; úgyhogy a jámborság tulajdonképpen csak a szeretet tüzének lángja mely a szeretetet gyorssá, tevékennyé és buzgóvá teszi az isteni parancsok végrehajtásában s az evangéliumi tanácsok és isteni sugallatok követésében.

Filótea

Bejegyzések