Akik az izraelitákat az ígéret földének elfoglalásától el akarták riasztani, azt mondták, hogy az a föld elemészti lakosait, hogy a levegő ott egészségtelen s megrövidíti az életet, a bennszülöttek szörnyetegek, kik sáska gyanánt falják a többi embereket. Éppen így kelti a világ naponkint rossz hírét a szent jámborságnak, azt mondván hogy a jámborság a lelket mogorvává, a jellemet elviselhetetlenné teszi; s hogy aki erről meg akar győződni, az csak nézzen a jámbor egyenek sötét s rosszkedvű arcára. De amiként Józsue és Kaleb, kik szintén a szentföld kémlelői között voltak, bizonyságot tettek arról, hogy azt szépsége és termékenysége boldog és áldásos lakóhellyé teszi; éppen igy biztosítanak bennünket a szentek kiket a Szentlélek s az Úr igéje lelkesít, hogy a jámborság édes, szeretetreméltó és boldogító.
A világ látja, hogy a jámborok böjtölnek, imádkoznak, békével tűrik a sérelmeket, a betegeket ápolják, alamizsnálkodnak, haragjukat elfojtják, szenvedélyeiket féken tartják, az érzéki örömektől tartózkodnak és sok egyéb dolgot mívelnek, melyek természet szerint nehezek. De a világ nem látja a belső jámborságot mely mindezen cselekedeteket kellemessé, édessé és könnyűvé teszi.
Figyeld meg a méheket a Thymián-növényen; annak keserű a nedve, de mialatt a méhek magukba szívják, édes mézzé változik át. Azért mi is beismerjük, ti világiasan érző lelkek, hogy a jámborok az önmegtagadást kezdetben keserűnek érzik, de csakhamar tapasztalják, hogy az a gyakorlat folytán a legkedvesebb édességé változik át.
A szent mártírok a tűz s a kínpad gyötrelmeit olybá vették, mintha virágok között feküdnének s a legdrágább illatokat élveznék. Ha tehát a jámborság szelleme a legszörnyűbb kínokat, sőt magát a halált is megédesítette, mire nem képes az erénygyakorlatoknál, még ha oly nehezek volnának is! Nem mondhatjuk-e, hogy ezekre nézve a jámborság ugyanaz, mi a cukor a gyümölcsre nézve? Ha a gyümölcs nem érett, savanyúságát a cukor mérsékli – ha érett, akkor a rajta levő egészségtelen részt megjavítja.
Bizonyára a jámborság kedvességével mindent megédesít. Enyhíti az önsanyargatás keserűségét; jóváteszi azt, mi az emberi vigasztalásokban helytelen; csökkenti a szegénység gondjait, fékezi a gazdagok elbizakodását; az elnyomottat vigasztalja, s megalázza azt, ki szerencséjében s a jóllétben kevélykedik. Elűzi a magány unalmát s magukbaszállásra nyújt módot azoknak, kik a világban élnek; lelkünkre nézve ugyanaz, mi a tűz télen s a harmat nyáron; egyenlően viselkedik a bőségben és szegénységben; a tiszteletet s megvetést egyenlően hasznunkra fordítja; az örömet és a fájdalmat egy módon fogadja és csodálatos édességgel tölt el bennünket.
Nézzed csak Jákob létráját, igazi képe az a jámbor életnek. E létrának két oldala az imádságot jelenti, mellyel az isteni szeretetért könyörgünk; és a szentségek használatát, miáltal azt megnyerjük. A létrafokok, véleményem szerint, a szeretetnek különböző fokai, melyeken erényről-erényre haladunk; részint azáltal, hogy leszállunk s a felebarátnak szolgálatára állunk s gyarlóságait elviseljük – részint azáltal, hogy emelkedve Istenhez szárnyalunk s a szeretet által vele egyesülünk. S most figyeld meg, kérlek, miként járnak ezek az emberi testbe öltözött szent angyalok a létrán föl s alá, ábrázolván az igazi jámborokat, kiknek angyali lelkük van. Szárnyuk lelkünk röptét jelenti, midőn imádság által Istenhez száll; de lábuk is van s ez arra int bennünket, hogy a földön az emberekkel szent és békés egyetértésben éljünk. Az arcukon eláradó öröm és szépség arra utal, hogy az életnek minden esélyét szelíd békével fogadjuk; fejük, mely éppoly mezítelen, mint karjaik és lábaik, megérteti velünk, hogy szándékainkat és cselekedeteinket semmi egyéb ne irányítsa, mint a tiszta törekvés, hogy Istennek tessünk. Testük egyéb részeit könnyű ruha födi s ez arra oktat bennünket, hogyha már a világ javaival élnünk kell, bennük csak annyi részünk legyen, amennyire éppen szükségünk van.
Hidd el tehát nekem, ó Filótea, hogy a jámborság az erények királynéja, mert ő a szeretet tökéletessége. Ha ugyanis a szeretet tej, akkor a jámborság annak színe; ha növény, akkor a jámborság annak virága; ha igazgyöngy és drágakő, akkor a jámborság annak fénye és tündöklése; ha balzsam és illatszer, akkor a jámborság annak illata és üdítő áradata, mely az emberek szívét megerősíti s az angyalokat megörvendezteti.