A virágok, így szól a vőlegény az Énekek Énekében, országunkban már fakadnak; elérkezett a fák metszésének ideje. Mi egyebek a virágok, ó Filótea mint jó vágyódásaink? Mihelyt ezek föltámadnak szívünkben, mindenképen rajta legyünk, hogy lelkünket minden holt és haszontalan dologról megtisztítsuk. Ha külföldi leányzó akart valamely izraelitával egybekelni, Mózes törvénye szerint le kellett vetnie a szolgaság ruháját, haját és körmeit megnyiratnia. Ez azt jelenti, hogy ha valamely lélek Krisztus jegyesének méltóságát óhajtja, a régi embert le kell vetkőznie s újat felöltenie azáltal, hogy megválik a bűntől s magától eltávolítja mindazt a haszontalan dolgot, ami őt Isten szeretetében hátráltatná.
Hogy a lelket meggyógyítsuk, miként a test gyógyítását, azzal kell kezdenünk, hogy eltávolítjuk a fölszaporodott rossz nedveket, vagyis hogy szívünket tisztítsuk meg. Ez tökéletesen s egy szempillantás alatt esett meg Szent Pálon, továbbá Szent Magdolnán, Pelágián, Genuai Katalinon és Istennek egyéb szentein; azonban ilyen hirtelen átváltozás éppoly nagy csodája a kegyelemnek, mint amint a halottnak föltámadása a természet rendjében s éppen azért erre igényt nem tarthatunk. A lélek gyógyítása, ó Filótea, éppoly lassan történik, miként a testé; lassú lépésekben, nehezen s megszakításokkal halad előre. De ekkor aztán a gyógyulást egészen biztosnak vehetjük. Hisz ismered a régi közmondást: a betegség lóháton és sebtében jön, de gyalog és apró lépessel távozik. Ebben tehát sok türelemre s határozottságra van szükségünk. Ó, mennyire sajnálom azokat, kik a jámborságnak pár havi gyakorlása után sokféle tökéletlenségeik láttára nyugtalankodnak, megzavarodnak s csaknem áldozatul esnek azon kísértésnek, hogy a megkezdett utat elhagyván, ismét a régire térnek vissza. Éppily veszélyesen tévednek azok, kik a kísértésnek engedve azt hiszik, hogy rossz hajlamaiktól pár nap alatt már megszabadulnak; tökéleteseknek tartják magukat, mielőtt bármit végeztek volna és magasan akarnak szállni, pedig még szárnyaik sincsenek. Ó Filótea, mennyire kell félnünk a visszaeséstől, ha az orvos kezei alól nagyon is korán kivontuk magunkat! Valóban jó volna, ha az ilyenek a Jákob létráján levő angyalokra figyelnének, akik bár szárnyaik vannak, mégis csak fokról-fokra haladnak. Azt mondja a királyi Próféta: „Hiába keltek föl virradat előtt!” (Zsolt 126,2) A lélek, mely a bűnből a jámbor életre tér, a nap első pirkadásához hasonlít, mely nem egy szempillantás alatt űzi el a sötétséget, hanem lassan és észrevétlenül.
Azon intelmet, hogy lelkünket megtisztítsuk, soha senki sem fogadta meg jobban, mint a bűnbánó királyi Zsoltáros, aki bár vétkét már könnyeivel áztatta mégis egész életén át arra törekedett, hogy azoktól minél jobban megtisztuljon. Mivel tehát ezen gyakorlatnak csak életünkkel szabad végződnie, tökéletlenségeink láttán nem kell nyugtalankodnunk. A mi tökéletességünk ugyanis abban van, hogy tökéletlenségeink ellen küzdünk; amit nem tehetnénk meg, ha azokat nem ismernők s nem tapasztalnók. A győzelem, melyet felettük remélünk, nem abban áll, hogy többé ne tapasztaljuk azokat, hanem hogy beleegyezésünket meg ne nyerjék. Egyébként pedig a tökéletlenségek érzése még nem beleegyezés! E szellemi harcban az alázatosság gyakorlása nagyon szükséges, hogy a tökéletlenségeknek alkalmatlan támadásait néha érezzük. Legyőzve azonban csak akkor vagyunk, ha meghaltunk, vagy bátorságunk odaveszett. A tökéletlenségek s a bocsánatos bűnök a léleknek azt a kegyelmi életét nem rombolhatják le, csakis a halálos bűn által vész az el s mitől sem kell tartanunk, csak bátorságunk ne vesszék el. Inkább az Úrhoz forduljunk Dáviddal: Uram szabadíts meg engem a gyávaság és csüggedés szellemétől. Tehát ezen szellemi harcban oly szerencsés és boldog helyzetünk, hogy ha harcolni akarunk, mindig győzhetünk.