Sugallatnak nevezem a kegyelemnek a jóra vonzó erejét, a szívnek jó gerjedelmeit, a
lelkiismeret szemrehányásait, az értelemnek természetfölötti megvilágítását, szóval mindazon malasztot, mellyel Istennek szerető és atyai irgalmassága szívünket megérinti, hogy magunkhoz térítsen, hogy az erények gyakorlására buzdítson, hogy lelkünkbe szeretetét oltsa, egyszóval, hogy üdvösségünk munkálására serkentsen bennünket. Ezt érti az Énekek Énekének vőlegénye, midőn titkos értelmű szókkal arról beszél, hogy menyasszonyát keresi, annak kapuján zörget, szívéhez szól, őt fölkelti, a a távollevőt hívja s őt kéri, hogy ízlelje meg mézét, szedjen virágot és gyümölcsöt s álljon vele szóba.
E hasonlathoz tartom magam, hogy annál érthetőbben szóljak. A házasságkötéshez három kívántatik meg. Először a házassági ajánlat; másodszor ezen ajánlatnak elfogadása; s harmadszor ezen ajánlatba való beleegyezés. Éppen így jár el Isten, amidőn saját dicsőségére bennünk s általunk valami jót akar művelni. Szent sugallatával ajánlatot tesz nekünk; mi azt szívesen fogadjuk és beleegyezünk. Mert amiként három fokon jutunk a bűn örvényébe, t.i. a kísértés, a bűnös gyönyörködés és beleegyezés útján, éppígy az erény gyakorlatához is három fokon emelkedünk föl. E három fok: az isteni sugallat a sugallatban való gyönyörködés és hozzájárulásunk, ami a kísértésnek, a bűnös gyönyörnek s a kisértésbe való beleegyezésnek ellentéte.
Ha a sugallatok láncolatából állna is életünk, még sem volnánk kedvesek Isten előtt, ha azokat nem fogadnók készséggel. Sőt vétenénk Isten ellen, miként az izraeliták, kiket kegyelme hiába nógatott negyven éven át a megtérésre; s akiknek azután meg is esküdött, hogy sohasem térnek be az ő nyugalmába.
Az az öröm, mellyel a sugallatokat fogadjuk, nagyon elősegíti az isteni malasztnak
működését és már ránk fordítja Istennek kegyét. Mert bár ez öröm még nem igazi beleegyezés, mégis kedvező előkészület ahhoz. S ha Isten igéjének szíves hallgatása, ami mintegy távolabbi előkészület, a kiválasztottság jele és Isten előtt kedves: úgy ez még inkább áll a belső sugallatokról. E belső örömről mondja az Énekek Énekének jegyese: „Lelkem elolvadt a gyönyörtől, midőn szerelmesen hozzám szólott”.
Végre is azonban minden a beleegyezésen fordul meg. Mert ha az isteni sugallatot szívesen fogadtuk s abba még sem egyezünk bele, a legnagyobb hálátlanságot követjük el Isten ellen s nagyobb szégyent ejtünk rajta, mint hogyha sugallatát már kezdetben visszautasítottuk volna. Ez volt az Énekek Éneke menyasszonyának hibája és szerencsétlensége. Mert bár szerelmesének szavára édes öröm gerjedt szívében, ajtaját még sem tárta föl előtte, hanem hiú mentségre fakadt; mire aztán vőlegénye bosszúsan elfordult tőle s elhagyta őt.
A jövendőben tehát, Filótea, a mennyei sugallatokat úgy fogadd, mint egy angyalt, kit Isten azért küldött hozzád, hogy fontos ügyekről tárgyaljon veled. Hallgasd meg nyugodtan a sugallat szavát; vedd figyelembe annak szeretetét, akitől származik; fogadd azt szívesen s egyezzél készséggel bele és Isten, ki mit sem hagy jutalom nélkül e hívséges engedelmességedet kegyesen fogadja. De ha a sugallat igen fontos és rendkívüli dolog körül forog, addig ne egyezzél bele, míg lelkiatyád tanácsát ki nem kérted, ki majd megvizsgálja annak természetét. S ez annál szükségesebb, mert a gonoszlélek gyakran hamis sugallatokkal törekszik áltatni azokat, kiknek szívében készséges hajlandóságot lát. E cselvetése azonban sikertelen marad azzal szemben, ki lelkiatyja iránt alázatos engedelmességgel viseltetik.
Ha a sugallatba beleegyeztünk, azt gondosan meg is kell tennünk, amire bennünket
ösztönöz. Ez által válik a kegyelem hatása teljessé. Mert ha beleegyezésünk nem válnék tetté, akkor azon emberhez hasonlítanánk, aki ültetett ugyan szőlőt, de azt nem munkálja meg, nehogy teremjen neki.
Minderre pedig nagyon hasznos a reggeli ájtatosság s a lelki magány, amiről fönnebb szólottam; főleg pedig, ha föltett jó szándékaink nemcsak általában, hanem különösen is bizonyos jócselekedetek végrehajtására irányulnak.