Üdvözítőnk Egyháza számára a bűnbánat szentségét azért rendelte, hogy azáltal lelkünk a bűnnek minden esetleges szennyétől megtisztulhasson. Ne hadd tehát, ó Filótea, lelkeden sokáig a bűnnek foltját, mikor ennek mérge ellen oly könnyű és biztos gyógyító szered van. A bűn tudatával terhelt léleknek borzadnia kellene önmagától; s az isteni felség iránt tartozó tisztelet arra kötelezi őt, hogy attól mielőbb megtisztuljon. De hát miért is akarunk a lelki halálba rohanni, holott oly kitűnő orvosszerünk van ellene!
Habár lelkiismereted nem vádol halálos bűnnel, mégis gyónjál meg hetenként mély
alázattal és áhítattal; s lehetőleg minden alkalommal áldozzál is meg. A gyónás nemcsak eltörli a bocsánatos bűnöket, hanem nagy világosságot is önt beléd, hogy azokat jobban fölismerjed; megerősít, hogy azokat elkerüljed; s a kegyelmeknek csodálatos bőségével áraszt el, hogy jóvá tedd azon lelki kárt, melyek azok benned okoztak. Azonkívül a gyónásban gyakorlod az alázatosságot, az engedelmességet, a lelki egyszerűséget s az isteni szeretetet; egyszóval annyi erényt, amennyit egyetlen egy jócselekedettel sem gyakorolhatsz.
Bármily csekélyek is a meggyónt vétkeid, igazán bánkódjál fölöttük s erősen fogadd meg, hogy megjavulsz. Sokan ugyanis csupán jóleső szokásból, a javulás gondolata nélkül bánják meg bocsánatos vétkeiket, melyek aztán egész életükön át rajtuk tapadnak, megfosztván őket a lelki előhaladásra szükséges kegyelmektől. Ha tehát valamely csekély hazugságról, jelentéktelen helytelen beszédről, vagy a játékban elkövetett kisebb hibáról vádolod magad: őszinte bánatodat azon jó szándékkal kösd össze, hogy a jövőben komolyan vigyázol magadra.
Mert mit sem ér a halálos vagy bocsánatos bűnt a javulás szándéka nélkül meggyónnunk; hisz éppen erre a célra rendelte az Úr a szent gyónást.
A gyónásban hadd el azon fölösleges önvádolásokat, melyekkel némelyek szokásból illetik magukat. Például nem szeretem Istent úgy, mint kellett volna; nem imádkoztam oly áhítattal, mint kellett volna; a szentségeket nem fogadtam kellő áhítattal stb. Ennek oka egészen világos. Ezen általános vádakból lelkiatyád nem ismeri meg lelkednek állapotát; mert azokat a világ legtökéletesebb emberei is elmondhatják; de elmondhatnák a boldogult szentek is, ha tudniillik még gyónhatnának.
Keresd tehát e vádaknak különös okát s ha azt megtaláltad, egyszerűen és tartózkodás nélkül valld meg azt. Ha pl. arról vádolod magad, hogy felebarátodat nem szeretted eléggé: ennek oka talán az volt, hogy a szükséget szenvedő szegényen nem segítettél s nem vigasztaltad őt, mikor ezt könnyen megtehetted volna. Ha ez így van, akkor erről a különös esetről vádold magad s mondd, hogy hanyagságból, keményszívűségből vagy megvetésből nem segítettél rajta tehetséged szerint. Éppígy ne vádold magad, hogy Istent nem imádtad a köteles áhítattal, hanem hadd el ez általános beszédet és valld be egyszerűen, hogy szándékosan szórakoztál, hogy idő, hely, testtartás s egyéb körülmények szempontjából nem viselkedtél az ájtatos imához megfelelő módon. Továbbá ha bocsánatos bűnt gyónsz meg, nem elég magát a tettet bevallani; hanem azt a szándékot is meg kell mondanod, mellyel azt elkövetted. Például nem elég azt mondani, hogy hazudtál, ami azonban senkinek sem szolgált hátrányára, hanem azt is meg kell mondanod, hiúságból, öndicséretből, mentegetődzésből, tréfából, fejességből történt-e az; ha játék közben botlottál meg, valld meg, nyereségvágyból vagy mulatság okáért tetted-e azt. Ugyanez áll minden egyéb bűnről.
Azt is mondd meg, mióta nyomja lelkedet a bűn; mert az idő hosszúsága tetemesen növeli a bűn rosszaságát. Mert a múlékony hiúság, mely talán negyedóráig lappangott szívedben, nagyon különbözik a hiú tetszelgéstől, mellyel szívednek titkos kevélysége két-három napon át foglalkozott. A bűn bevallásánál tehát nemcsak magát a tettet, hanem a szándékot és azt is meg kell mondanunk, hogy valamely bűn mennyi ideig borította lelkünket. Mert bár a bocsánatos bűnök meggyónása körül aggályos gondosságra nem köteleztetünk, de sőt azoknak meggyónása föltétlenül nem is szükséges: mégis, aki lelkét igazán meg akarja tisztítani s lelki gyógyulásra és tökéletes jámborságra törekszik, lelki orvosának még a legkisebb bűnt is gondosan mondja el.
Végül tartózkodás nélkül tárj föl lelkiatyád előtt mindent, ami bűneid megismerésére
szükséges. S ebben gondolj a következő példára: Valaki, akit nem szeretek tréfából mond valamit, aminek magában véve semmi jelentősége sincs, de én rossz néven veszem tőle s haragra gerjedek. Egy másik, akit kedvelek, sokkal keményebben szól hozzám, de én föl sem veszem. Mi tehát a teendőm a gyónásnál? Meg kell vallanom, hogy bosszús szókra fakadtam, mert rossznéven vettem valakinek a beszédét, aki iránt ellenszenvet érzek lelkemben; s ezen esetben a bosszús szóknak a megvallása igen hasznos. Ez által lelkiatyád előtt nemcsak bűneidet, hanem rossz hajlamaidat s a bűnnek egyéb gyökereit is föltárod s módjában lesz szívedet s betegségednek orvosszereit megismerni. Azokról a személyekről azonban, kik bűneidnek részesei voltak, a lehetőség szerint ne szólj soha.
Azokra a bűnökre is figyelj, melyek soká lappangnak s uralkodnak szívedben anélkül, hogy ezt észrevennéd. Ezektől is tisztulj meg a gyónás által. E célból figyelemmel olvasd el e könyv harmadik részének 6., 27., 28., 35. és 36. s a negyedik rész 7. fejezetét.
Gyóntatóatyádat ne változtasd egykönnyen s bizonyos napokon számolj be neki
lelkiismeretedről, őszintén s egyszerű szívvel föltárván előtte összes botlásaidat. Időközönként, havonként vagy kéthavonként tárd föl előtte hajlandóságaidat is, bár semmiféle bűnre nem csábítottak; pl. nem gyötör-e szomorúság vagy kedvetlenség; nem vágyódik-e szíved túlságosan a szórakozásra; nem uralkodik-e rajtad a birtokszerzés túlságos vágya stb. stb.