Mitridateszről, Pontus királyáról azt beszélik, hogy olyan orvosságra tett szert mely őt a mérgezés ellen biztosította. Természete ezáltal annyira megerősödött, hogy a méreg, melyet azért vett be, hogy a rómaiak fogsága elől meneküljön, neki mit sem ártott. Nem ugyanilyen szert nyújtott-e nekünk isteni Üdvözítőnk az Oltáriszentségben, saját testét és vérét adván az örök életre tápláló eledelül? Aki tehát ezt gyakran s áhítattal élvezi, oly életerőre tesz szert, hogy a gonosz hajlandóságok halálos mérge alig árthat lelkének.
Nem, nem lehet egyidőben az élet kenyerével élnünk s a bűn halálával meghalnunk. Ha a paradicsomi életfának gyümölcse az embereket a testi haláltól megóvta volna akkor az élet Szentségének ereje által most miért ne menekülhetnénk meg a lelki haláltól? A méz vagy a cukor a leggyengébb s legkönnyebben rothadó gyümölcsöket, a cseresznyét, az epret, a barackot a romlástól megóvja; vajon kell-e csodálkoznunk a fölött, hogy nagyon gyarló lelkünk a bűn rothadásától ment marad, ha Krisztus Jézus soha meg nem romló vérének ereje át- meg áthatja.
Ó Filótea, az elkárhozó keresztényeknek semmi mentségük sem lesz, ha majd az örök bíró rájuk bizonyítja, hogy saját akaratukból rohantak a lelki halálba. Hisz könnyen megmenthették volna lelküket, ha szentséges testével táplálkoztak volna. Így szól majd hozzájuk: ti nyomorultak, hát miért vesztetek el, hisz kezetekben volt az örök életnek gyümölcse!
A mindennapi áldozást sem nem dicsérem, sem nem kifogásolom; de hogy vasárnaponként áldozzunk, azt minden hívőnek buzgón ajánlom, föltéve, hogy a bűnt igazán kerülni akarjuk. Ezek Szent Ágostonnak tulajdon szavai, melyeket a mindennapi áldozásra nézve teljesen osztok, e tekintetben mindenki lelkiatyjának rendelkezéséhez alkalmazkodjék. Oly rendkívüli előkészületet kíván ugyanis a mindennapi áldozás, hogy azt mindenkinek nem ajánlhatom. Mivel azonban a tökéletességnek ama magas foka némely jámbor lélekben megvan, azt általában eltiltani még sem lehet. Ebben a dologban a lelkiatyának kell dönteni, ki a bűnbánónak általános és különösen jelenlegi lelki állapotát ismeri. Amiképpen tehát oktalanság volna az ilyen gyakori áldozást mindenkinek ajánlani, ép olyan oktalanság volna e miatt olyan egyént gáncsolni, kinek lelkiatyja ezt megengedte. Egykor valaki Sziénai Szent Katalinnak mindennapi áldozását kifogásolta, mondván, hogy Szent Ágoston ezt a szokást sem nem dicséri sem nem gáncsolja. Szent Katalin szellemesen s okosan így válaszolt neki: Mivel Szent Ágoston e szokást nem rosszalja, kérem, ne rosszalja ön sem és én megelégszem, ha ön arról hallgat.
Azonban azt is látod, Filótea, hogy Szent Ágoston sürgősen ajánlja a hívőknek hogy
vasárnaponként áldozzanak. Tedd meg tehát ezt, amennyiben t.i. lehetséges. Mert ha szívedet nemcsak a halálos, hanem a bocsánatos bűnökhöz való hajlandóságtól is megtisztítottad: lelkednek jobb az állapota, mint aminőt Szent Ágoston kíván. Hisz nemcsak vétkezni nem akarsz, hanem a bűnhajlam sincs meg benned; úgyhogy nemcsak minden vasárnap, de máskor is nagy haszonnal áldozhatnál, ha lelkiatyád azt megengedné! Tudom, hogy sok mindenféle akadály gátolhat ebben, aminek vagy magad vagy a kútforrása, vagy azok akikkel együtt élsz. Ha tehát a tőlük való függésed arra kényszerít, hogy hozzájuk alkalmazkodjál s vallásukban annyira járatlanok, vagy annyira szeszélyesek, hogy nyugtalankodnak vagy megzavarodnak, ha látják, hogy te vasárnaponként áldozol: akkor talán jó lesz, ha kellő megfontolás után gyengeségükhöz alkalmazkodol s amennyiben ez az akadály el nem hárítható, csak kéthetenkint áldozzál. S ámbátor ebben nincsen általános szabály és lelkiatyádnak rendelkezésére utasítlak: azt mégis teljes igazsággal mondhatom, hogy aki jámborul akar élni, a szent áldozást egy hónapnál tovább nem halaszthatja.
Ha okosan viselkedsz, sem szülőid, sem hitvesed nem ellenezheti gyakori szent áldozásodat. Mert ha áldozásod hivatásos kötelmeidnek nincsen rovására s te éppen az ilyen napokon szelídebb és szívesebb vagy mások iránt: nem hihető, hogy téged gátoljanak abban, ami legkevésbé sem érinti őket. S ha ezt mégis megteszik, bizonyára igen rossz hangulatban vannak vagy igen oktalanok. Ezen esetben a fönnebbi szabályt kell követned s lelkiatyád szavára hallgatnod.
Ezek tehát a gyakori szent áldozás szabályai. A hetenkénti áldozáshoz szükséges, hogy sem halálos bűn ne terhelje lelkünket, sem görcsösen a bocsánatos bűnhöz ne ragaszkodjunk s azonkívül nagy vágyódásnak kell bennünk lennie a szent áldozás után. A mindennapi áldozáshoz pedig megkívántatik, hogy lelkünk úgyszólván minden bűnös hajlamtól ment legyen s hogy azt nekünk lelkiatyánk tanácsolja.