Már előző nap Jézusért lángadozó fohászokkal készülj a szent áldozáshoz; térj korábban nyugalomra, hogy aztán korábban is kelhess. Ha fölébredsz, az álmatlanság pillanataiban forgasd elmédben azon szerencsét, hogy majd isteni Üdvözítődet veszed magadhoz. Ő ugyanis álmodban is virraszt szíved fölött és bőséges malasztot készül neked adni, ha kellő készülettel járulsz hozzá. Örömmel kelj föl reggel azon szerencse tudatában, mely reád várakozik és meggyónván, erős bizalommal s nagy alázattal járulj az Úr asztalához, hogy magadhoz vedd az égből leszálló kenyeret, mely örök életet ad neked.
E szókat hallván: Uram nem vagyok méltó, stb. se fejedet ne hajtsd imára, se ajkaidat ne nyisd többé fohászra; hanem magasra emelvén fejedet, nyisd ki egy kevéssé szájadat, hogy a pap lássa, mit cselekszik; nyújtsd ki kissé nyelvedet s fogadd teljes hittel, reménnyel és szeretettel azt ki mind ennek kútforrása, tárgya, indítóoka és célja. Vajha Filótea, e következő kedves gondolat megragadná lelkedet: miként a méh az égből lehulló harmatot s a virágnak édes nedvét összegyűjti s mézet készít belőle, azt a kasba viszi s azzal táplálkozik; éppúgy veszi az oltárról a pap a világ Üdvözítőjét, ki mint igaz Isten az Atyától öröktől fogva s mint igaz ember a Szűztől időben született és lelki táplálékul nyújtja neked. S ha lelkedbe fogadtad Üvözítődet, buzduljon föl szíved az ő imádására; tárgyalj vele bizalmasan lelki ügyeidről s egész napi cselekedeteid arról tanúskodjanak, hogy az Isten van nálad. De ha a szentmise alatt nem áldozhatol, áldozzál legalább lelkileg s egyesülj Urunknak éltet adó testével erős hitbeli vágyódás által.
A szent áldozás által főleg arra törekedjél, hogy Isten szeretete benned növekedjék,
erősbüljön s lelki vigasztalásodra szolgáljon. Amit ugyanis a szeretet nyújt, azt szeretettel is kell fogadnod. Mert isteni Üdvözítőnk egy cselekedetében sem találunk annyi szeretetet és gyengédséget, mint éppen ebben, hol úgyszólván megsemmisíti magát s eledelünkké válik hogy egész lényünket áthassa s necsak lelkünkkel, hanem testünkkel is egyesüljön.
Ha a világ fiai azt kérdezik, miért áldozol oly gyakran, mondd nekik: hogy megtanuljad Istent szeretni, hogy tökéletlenségeidet levetkőzzed, hogy gyarlóságaidtól megszabadulj, hogy szenvedéseidben vigaszt lelj és gyengeségeid ellen erőre tégy szert. Mondd nekik, hogy az embereknek két csoportja szorul a gyakori áldozásra; a tökéletesek, akik a szent áldozáshoz jól föl lévén készülve, igen rosszul cselekednének, ha nem járulnának a tökéletesség forrásához; a tökéletlenek, hogy eljussanak a tökéletességre; az erősek, hogy el ne gyengüljenek; a gyengék, hogy, megerősödjenek; az egészségesek, hogy minden betegségtől mentek legyenek; a betegek hogy meggyógyuljanak. S magadat illetőleg tedd hozzá, hogy te a tökéletlenek, gyengék s betegek közé tartozol s éppen ezért nagyon rászorulsz, hogy a tökéletesség kútfejét minden erősségnek adóját s lelkednek orvosát gyakrabban vedd magadhoz. Mondjad a világ fiainak, hogy akiknek kevés a dolguk, azért tartoznak gyakran áldozni mert ráérnek; akiket pedig sok dolog terhel azért áldozzanak, mert nagy fáradalmaik közepette erősebb lelki táplálékra szorulnak. Végül pedig azt mondd, azért áldozol gyakran, hogy megtanulj helyesen áldozni; amiben ugyanis nincsen gyakorlatunk, azt nem igen tudjuk jól elvégezni.
Áldozzál tehát, Filótea, gyakran; sőt minél gyakrabban ha t.i. lelkiatyád azt megengedi. És hidd el nekem, hogy amiként nyulaink hegyeink között télen át megfehérednek, mert a havon kívül egyebet nem látnak s nem esznek: éppúgy te is egészen széppé, jóvá és tisztává leszel, ha ezen isteni szentségnek szépségében, jóságában és tisztaságában gyakorta részesülsz.