I. Fiam, lépj ki önmagadból, és megtalálsz engem.
Ne válogass, semmit se nézz a magadénak, mindig nyertes leszel.
Mert mindig új meg új kegyelemben lesz részed, mihelyt önmagadról lemondasz, és nem kevélykedel.
II. Uram, hányszor bízzam rád magam, mi mindenben mondjak le önmagamról?
Mindig és mindenkor, kicsiben is, nagyban is.
Nincs semmi kivétel: azt kívánom, hogy mindent levess magadról.
Különben hogy lehetnél az enyém, és én hogy a tiéd, ha önakaratodból kívül is, belül is ki nem vetkezel?
Minél gyorsabban megteszed ezt, annál jobb lesz a dolgod, minél teljesebben, őszintébben, annál kedvesebb leszel az én szememben, annál nagyobb lesz a te nyereséged is.
Némelyek lemondanak önmagukról, de nem egészen, mert nem bíznak teljesen Istenben, s azért azon vannak, hogy magukról gondoskodjanak.
Némelyek első odaadásukban egészen fölkínálkoznak, de később a kísértések szorításában visszatérnek ahhoz, ami az övék, s azért aztán alig gyarapodnak a jóban.
Ezek a tiszta szív igazi szabadságára s a velem való bensőséges jóviszony kegyelmére szert nem tehetnek, ha előbb teljesen le nem mondanak magukról s naponta föl nem áldozzák magukat, enélkül nincs és nem is lesz közöttünk termő egyesülés.
III. Igen gyakran mondtam neked, s most újra mondom: lépj ki önmagadból, bízd rám magadat, akkor eláraszt a belső békesség öröme.
Egészet adj az egészért, semmit ki ne végy, semmit vissza ne kérj, állj meg énbennem tisztán és rendületlen, akkor a tiéd leszek.
Legyen szabad a szíved, akkor nem győz le a sötétség.
Ezen igyekezz, ezért fohászkodj, erre vágyakozzál: hogy mindent levethess, ami a tiéd, s meztelen követhesd a mezítelen Jézust, hogy meg tudj halni magadnak, s örökké élj nekem.
Akkor elenyészik minden hívságos gondolat, méltatlan háborgás, fölösleges gond.
Akkor a mértéktelen félelem is visszavonul, és meghal a rendetlen szeretet.