I. Fiam, állj meg keményen, és vesd belém bizalmad.
Hiszen a szó csak szó: átrepül a levegőn, de a követ meg nem sértheti.
Ha elevenedbe talál, gondolj arra, hogy örömest megjavulsz.
Ha lelkiismereted nem vádol semmiről, szánd rá magad, hogy Istenért ezt is jó kedvvel elviseld.
Igazán nem nagy dolog, hogy olykor-olykor keményebb szót kell hallanod, ha már ostorcsapást el nem viselhetsz.
S vajon miért hat szívedig az ilyen semmiség, ha nem azért, mert még test szerint gondolkodol, és többre tartod az emberek szavát, mint kellene.
Így aztán mivel félsz attól, hogy megutálnak, azt sem akarod, hogy hibáidért megrójanak, s azonnal olcsó mentségek mögé bújsz.
De szállj csak magadba, belátod, hogy él még benned a világ, s az emberek tetszését keresed.
Lám, kerülni akarod azt, hogy megalázzanak, hogy hibáid miatt megszégyenülj, nyilvánvaló tehát, hogy nem vagy igazán alázatos, nem haltál meg teljesen a világnak, sem a világot magadban keresztre nem feszítetted.
De figyelj az én szavamra, akkor nem háborít majd ezer emberi szó sem.
Ha mindent összehordanának is ellened, amit csak gonoszság kigondolhat, mit árthat neked, ha mind hallatlanra veszed, s egy szálkánál többre nem becsülöd?
Vajon kihúzhatják-e csak egy szál hajad is?
De akinek nincs helyén a szíve, s tekintetét nem Istenre veti, azt könnyen megrendíti a gyalázkodó emberi szóbeszéd.
Aki viszont énbennem bízik, s nem vigyáz kényesen a maga becsületére, azt emberektől való félelem meg nem köti.
Mert én minden titoknak bírája és ismerője vagyok, tudom, mi hogy esett, ki sértett, ki tűrt.
Tőlem való az a mondás: én engedtem, hogy ez megessék, s így nyilvánvalóvá legyen, mi szándék munkál sokak szívében.
Én ítélem meg, ki bűnös, ki ártatlan, de előbb mind a kettőt próbára vetem, azért nem nyilvánítom ki ítéletemet.
Az emberek tanúbizonysága sokszor megcsal, az én ítéletem igaz, állandó, meg nem másítható.
Többnyire titokban marad, egy-egy tételét kevesen ismerik, de sosem téved, nem is tévedhet, akkor sem, ha igazságtalannak tűnik fel a balgák előtt.
Hozzám kell hát fordulnod minden ítéletben, ahelyett, hogy saját tetszésedre támaszkodnál.
Az igaz ember nem vall szégyent, akármit mér is rá az Isten.
Ha valamit igaztalanul fölhoznak ellene, nem sokba veszi.
De akkor sem vigad hívságosan, ha mások okosan szót emelnek érte.
Mert váltig arra gondol, hogy én vagyok a szívek és vesék vizsgálója, aki nem külső szín és emberi látszat szerint ítélek.
Az én szememben pedig nemegyszer vétkesnek bizonyul, amit az emberek ítélete dicséretesnek állít.
II. Uram Isten, igaz, hatalmas és türelmes bíró, ki jól tudod, milyen gyarló és álnok az ember; légy erősségem, hogy minden bizalmamat beléd vethessem, mert nem elég biztonság nekem a lelkiismeretem.
Te tudod, amit én nem tudok, s ezért illő, hogy ha dorgálnak, megalázkodjam és szelíden mindent elviseljek.
Bocsásd meg nekem, kegyelmesen, hogy annyiszor nem tettem ezt, és add meg nekem a nagyobb türelem ajándékát.
Mert többet ér nekem a te fogyhatatlan irgalmad, amely bocsánatot ígér, mint az én vélt igazságom, amely lelkiismeretem félhomályos titkait védelmezi.
S még ha lelkiismeretem egészen tiszta is, akkor sem kereshetem abban önigazolásom, mert irgalmad nélkül előtted semmi élő igaznak nem bizonyul.