A képzelőtehetség fönnebb vázolt működéséhez az értelem működése csatlakozik, aminek elmélkedés a neve s abban áll, hogy bizonyos megfontolásokra törekszünk melyek akaratunkat Istenhez emelik s bennünk a szent és isteni dolog szeretetét keltik föl. S ez különbözteti meg egyúttal az elmélkedést a tanulástól. A tanulásnak célja a tudomány; az elmélkedés célja Isten szeretete s az erény gyakorlása. Ha tehát lelkedet immár az elmélkedés tárgyára egészen reá vezetted, akkor fordítsd elmédet azon megfontolásokra, melyek amannak mintegy tartalmát és kibővítését teszik; s ha lelkednek valamelyik ilyen megfontolás jól esik s belőle világosságot és hasznot merít, akkor maradj meg e mellett; miként a méh, amely mindaddig nem hagyja el a virágot, ameddig rajta mézet talál. De ha a megfontolás lelkedet fárasztja és szíved hozzá nem vonzódik, akkor némi újabb kísérlet után más megfontolásra térj át, amiben azonban nem szabad a kíváncsiságnak és a sietségnek engedned.