A dicséret, tisztelet és jó hírnév nem közönséges, hanem ritka és kiváló erénynek jutalma. Ha valakit dicsérünk, másokban az illető iránt tiszteletet akarunk kelteni; tiszteletünk pedig nagyrabecsülésünknek jele; a dicséretből, tiszteletből s nagyrabecsülésből származik aztán a jó hírnév, miként a fejedelmi koronának ragyogása sok drágakőnek színpompájából és tündökléséből. Minthogy az alázatosság tiltja hogy saját előnyeinket szeressük és nagyratartsuk, éppígy a dicséret, tisztelet s hírnév után való törekvést sem engedi meg, mert ezek csak a nagy és kitűnő érdemeket illetik meg. Mindazonáltal a bölcsek tanácsát követi s azt javasolja, hogy jó nevünknek gondját viseljük; mert a jó név nem valamely kitűnő erényen avagy tökéletességen, hanem jó erkölcsökön és feddhetetlen életen alapszik. S amiként az alázatossággal nem ellenkezik azt hinnünk, hogy ily általános jó érdemünk van; az sem ellenkezik vele, ha jó nevünknek gondját viseljük. Teljesen igaz, hogy az alázatosság még a jó névvel sem törődnék, ha arra a szeretetnek nem volna szüksége; de mivel egyike az emberi társadalom alapjainak, mely nélkül felebarátunknak nem használhatunk, hanem a botrány miatt csak ártunk, a szeretet kötelességünkké teszi, s az alázatosság nem ellenzi, hogy azt megszerezzük és megőrizzük.
Ami a fára nézve a zöld lomb, ugyanaz az emberre nézve a jó név. Bár nem becsüljük sokra a fa leveleit, mégis ékességére szolgálnak s gyenge gyümölcsének oltalmára vannak. Éppígy a jó név magában véve csekély jelentőségű; azonban ékessége az életnek s nagyban hozzájárul, hogy az erényt, ha még nem erősödött meg, megoltalmazzuk. Az a kötelesség ugyanis, hogy jó nevünket megőrizzük s valóban azok legyünk, amiknek tartatunk, a nemes lélekre bár szelíd, de nagy következményű erőszakot gyakorol. Törekedjünk tehát, Filótea, erényeinket megőrizni, mert Istennek, minden cselekedetünk legfőbb céljának tetszenek. De amiként azok, kik a gyümölcsöt télire teszik el, nemcsak cukorban főzik, hanem azt megfelelő edényekbe is rakják:
éppúgy mi is Isten szeretetén kívül, mely minden erénynek legjobb megőrzője, jó nevünk ápolását is latbavethetjük erényeink megóvására.
Ez azonban ne történjék bizonyos heveskedéssel vagy kicsinyes aggódással. Mert akik jó nevük ügyében ennyire érzékenykedők, azokhoz hasonlítanak kik a legcsekélyebb rosszullétnél is orvosságot szednek s a helyett, hogy egészségüket helyreállítanák, azt megrontják. Igen, a jó nevet teljesen tönkreteszi a túlságos gondozás; mert az ilyetén érzékenység az embert különccé, csökönyössé s elviselhetetlenné teszi s a gúnyolódók rossz nyelvét reá mintegy fölszabadítja.
Sokkal jobb ellenszere a megszóló vagy rágalmazó beszédnek, ha ügyet sem vetünk reá s egykedvűen vesszük, mint hogyha elkeseredünk, pörlekedünk s bosszúra készülünk miatta. Ha megvetjük, egészen semmivé válik; ellenben a harag az igazság látszatát adja neki. Azt mondják, a krokodil csak annak árt, aki fél tőle; s én hozzáteszem, hogy a megszóló beszéd csak azon fog, ki azt szívére veszi.
Aki jó nevét túlságosan félti, másokba azon hitet kelti, hogy nem igen bízik saját értékében s azon erényben, mely a jó névnek alapja. Az a város, melynek folyóján csak fahíd visz át, minden áradástól fél; ott, ahol kőhíd van, csak a rendkívül nagy áradás okoz aggodalmat. Éppígy a valóban erős keresztény lelkek megvetik a rágalmazók beszédeit; ellenben a gyengék nagyon nyugtalankodnak amiatt, amit róluk mondanak. Egészen bizonyos, Filótea, hogy jó nevét elveszti az, aki minden ember előtt törekszik arra; de meg is érdemli, hogy elveszítse, mert még azoknak jó véleménye után is áhítozik, akiket gonoszságaik becstelenekké tettek.
A jó név csak cégér, mely megmutatja, hol található az erény; az erényt tehát mindenkor s minden körülmények között amannak föléje kell tennünk. Ha tehát azt mondja valaki, hogy keresztényi életed csak képmutatás s a sértésnek megbocsátása gyávaság: vesd meg az ilyen beszédeket. Mert eltekintve attól, hogy ostoba és sok tekintetben megvetni való emberek beszélnek így, jó neved oltalmazása végett nem vetheted el magadtól az erényt. Többet ér a gyümölcs, mint a falevél; a belső lelkijavakat többre kell tartanunk a külsőknél. Becsületünkre legyünk féltékenyek, de ne bálványozzuk azt; s amiként nem szabad olyasmit tennünk, ami a tisztességes emberek szemeit sérthetné, éppúgy soha se keressük a gonoszoknak tetszését. A Zsoltáros szerint a rágalmazó nyelve éles ollóhoz hasonlít; a jó nevet ellenben a szép növésű hajhoz lehet hasonlítani, mely szebben és dúsabban nő ha levágják. De amiként a gyökerestől kitépett haj úgyszólván sohasem nő meg; ép ilyen nehéz jó nevünket visszaszereznünk, ha rendetlen és botrányos élettel gyökeréig tönkretettük. Ez a gyökér a feddhetetlen élet; amíg ez megvan, mindig visszaszerezhető a becsület, amelyet a rágalom elrabolt tőlünk. A léha mulatozást, haszontalan társalgást, a könnyelmű barátkozást abba kell hagynunk, ha jó nevünket veszélyezteti, mert sokkal nagyobb becsű, mint amaz emberi tekintetek. De ha jámbor cselekedeteink, a lelkiéletben való haladásunk, az örök javak után való buzgó törekvésünk miatt zúgolódik a világ, szid és rágalmaz bennünket: akkor a közmondással kell tartanunk, t.i. ebugatás nem hallatszik mennyországba! A rágalmazás becsületünknek csak hasznára lehet, miként a metszőkés a szőlőnek, mely, ha megmetszik, több gyümölcsöt terem.
Szemeinket szüntelenül a megfeszített Jézusra függesszük; bizalommal s egyszerű lélekkel, de egyszersmind okosan és óvatosan járjunk az ő utain. Jó nevünknek oltalmazója ő leszen. S ha megengedi, hogy csorbát szenvedjen, vagy hogy egészen el is vesszék, ez csak azért van, hogy még nagyobb tisztességre juttasson bennünket, vagy hogy alázatosságunk növekedjék, melynek egyetlen egy latja ezer font becsületnél is többet ér. Ha igazságtalan gáncs ér bennünket, egészen nyugodtan az igazságot állítsuk a rágalommal szembe; s ha a rágalmazó beszéd ekkor sem szűnik meg, becsületünket s lelkünket Istenre, mint legjobb oltalmunkra bízván, a megaláztatást békével vegyük magunkra. Szolgáljunk tehát Szent Pál apostol példájaként jó és rossz hírben egyaránt isteni mesterünknek, hogy az Úr által megalázva Dáviddal elmondhassuk: Uram éretted viselem a gyalázatot és éri szégyen arcomat!
Itt azonban két kivételt kell tennem. Bizonyos súlyos és megbecstelenítő bűntényeknek vádját senki sem tartozik elviselni, ha azok alól tisztázni tudja magát. A másik kivétel oly személyeket illet, kiknek jó híre s neve a közérdeknek szolgál. E két esetben a szenvedett méltatlanság ellen kellő nyugalommal kell védekeznünk. Így tanítják ezt a hittudósok.