Parrhasios, a jeles képíró, igen szellemes módon festette le az athéni népet. Ennek
könnyelmű, változékony s állhatatlan lelkületét azáltal tüntette föl, hogy ugyanazon képen sok ellentétes jellemű egyént festett le, akikben az erény s a bűn, a harag s a szelídség, a szigor s a kegyesség, a kevélység s a szerénység, a bátorság s a gyávaság, a jó és durva modor tükröződött le. Ilyenféle módon szeretném én is szívedben a gazdagságot s a szegénységet, a vagyon megbecsülését és megvetését összeegyeztetni.
Vagyonod gyarapítására tehát nagyobb gondod legyen, mint a világ fiainak a magukéra. Íme a fejedelmek kertészei nagyobb gonddal kezelik uraiknak kertjeit, mint hogyha azok saját birtokuk volna. S vajon miért? Mert tudják, hogy a kertek a fejedeleméi, akinek ilyen módon keresik kedvét. Filótea, a vagyon nem a mienk; mi Isten akaratából annak csak kezelői vagyunk s az a kötelességünk, hogy azt mennél gyümölcsözőbbé tegyük; tehát Istennek szolgálunk, ha a vagyonnak gondját viseljük. S ez a gondozásunk legyen nagyobb, mint a világ fiaié, ezek ugyanis csak önszeretetből, mi pedig Isten iránti szeretetből fáradozunk. S amiként az önszeretet szenvedélyes, nyugtalan és aggódó: éppúgy a belőle származó fáradozás is tele van
nyugtalansággal, bosszúsággal és zavarral; s amiként Isten szeretete szelídséget, békét s nyugodalmat önt szívünkbe, éppúgy a földi vagyonnal való törődésünk is, amely belőle származik békés, nyugodt és kellemes. Vagyonunkat tehát nyugodt s megfontolt lélekkel kezeljük s gyarapítsuk, amint azt valódi szükségeink kívánják s a kínálkozó alkalom megengedi; mert Istennek szent akarata, hogy iránta való szeretetből így cselekedjünk.
Óvakodjál azonban, nehogy az önzés lépre vigyen; ez ugyanis néha Isten szeretetének színét ölti magára, úgyhogy szinte annak tarthatnók. Hogy tehát ezt a csalódást s a vele járó veszedelmet, amennyiben t.i. a gondosság könnyen kapzsisággá fajulhat, elkerüljük, a nagy vagyon közepette is az igazi szegénységet kell gyakorolnunk.
Vagyonodnak egy részét tehát juttasd több ízben a szegényeknek; amennyit ugyanis adsz, annyival szegényebbé teszed magad, s minél többet adsz, annál inkább növekedik szegénységed. Isten majd bőségesen visszaszolgáltatja ezt neked, nemcsak a túlvilágon, hanem a földi életben is; mert mi sem szerez számunkra nagyobb földi áldást, mint az alamizsna. Ezt remélve, egyúttal a szegénység érdemében is részesülünk. Ó mily szent és gazdagító szegényedés a keresztény alamizsnálkodás!
Szeresd a szegényeket s a szegénységet; e szeretet valóban szegénnyé tesz bennünket; a Szentírás szerint ugyanis amit szeretünk, ahhoz hasonlítunk is. Azt mondja Szent Pál: „Kicsoda szenved, hogy én ne szenvednék” (2Kor 11,29); mintha csak azt mondaná: Kicsoda szegény, akivel együtt én ne volnék az! Mert a szeretet által hasonló lett azokhoz, akiket szeretett. Ha tehát szereted a szegényeket, részed leszen az ő szegénységükben.
De ha szereted a szegényeket, örömöd lesz benne ha náluk lehetsz, ha őket magadnál láthatod, ha otthonukban járhatsz, ha velük érintkezhetel a templomban az utcán és másutt. Beszélj az ő nyelvükön, mintha hozzájuk hasonló volnál, amellett azonban légy bőkezű s juttass nekik abból, amit Isten neked bővebben adott.
S ha még ennél többre törekszel, Filótea akkor ne elégedjél meg azzal, hogy szegény vagy a szegényekkel, hanem légy még ő náluk is szegényebb. Kérded, miképpen történjék ez? Megmondom. A szolga kisebb az ő uránál; szolgálj tehát a szegényeknek. Ápold őket, ha betegágyban feküsznek; készítsd el a magad költségén ételeiket; végezz az ő javukra valami munkát.
Ó Filótea, a szegényeknek ez a szolgálata dicsőbb a király uralkodásánál. S éppen e
tekintetben nem csodálhatom eléggé Szent Lajosnak, e nagy királynak buzgalmát. Sokszor kiszolgálta a szegényeket asztalánál; csaknem mindennap három étkezett nála s ő irántuk való szeretetből sokszor azt költötte el, amit maradékképen az asztalon hagytak. A kórházakban rendszerint azok körül végzett szolgálatot akik a legirtózatosabb betegségekben, bélpoklosságban, fekélyekben, rákban szenvedtek; födetlen fővel, térdenállva szolgált nekik, mert a világ Üdvözítőjét tisztelte bennük s oly gyengéden szerette őket mint az édesanya saját gyermekeit. Árpádházi Szent Erzsébet szintén sokszor keveredett a szegények közé; sokszor igen szegényes ruhába öltözködött, mondván: ha szegény volnék, így öltözködném. Én édes Istenem, mily szegény volt ez a király s ez a fejedelemasszony az ő nagy gazdagságában s mily gazdag volt az ő szegénységében! Ó valóban boldogok, akik ilyen módon szegények, mert övék a mennyeknek országa. A szegények s a királyok királya majd így szól hozzájuk az utolsó ítélet napján: Éhes voltam s ennem adtatok; mezítelen voltam s ruháztatok; bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot! (Mt 25,34-35)
Senki sincs, aki egyszer-másszor hiányt ne szenvedne. Megesik, hogy faluhelyen a váratlan vendéget nem tudjuk kellően fogadni, nincsenek kéznél szükséges ruháink, hogy valamely társaságban illendő módon megjelenhessünk; jó borunk s lisztünk elromlott és mást nem is bírunk szerezni; az úton nincsen lakószobánk, ágyunk, eledelünk, kényelmünk. Szóval bármilyen gazdagok vagyunk, könnyen megesik, hogy valami hiányt kell szenvednünk; s az ilyen esetben aztán valóban szegények vagyunk. Filótea, az ilyen eseteket vedd jó szívvel és tűrd a bajokat vidámsággal.
Ha valamely csapás ér; ha zivatar, tűzvész, vízáradás, rossz termés, lopás folytán kárt szenvedtél, akkor ütött a szegénység gyakorlásának órája. Viseld megadással a szenvedett kárt s erős keresztényi türelemmel nyugodjál bele. Ézsau is, Jákob is szőrös kézzel jelent meg atyja előtt. Azonban Jákob kezén a szőr csak kölcsönzött volt, melyet fájdalom nélkül el lehetett onnan távolítani ellenben Ézsau kezén a szőr természetes volt és csak nagy fájdalom árán lehetett volna azt a kézről letépni. Így tapad az egyiknek szíve a gazdagsághoz, míg a másik könnyen megválik tőle. Ha szívünkhöz nőtt a vagyon s aztán zivatar, rablás vagy pörvesztés által egy részének kárát valljuk, mennyire panaszkodunk, jajgatunk s türelmetlenkedünk! De ha vagyonunkon csak azon gondossággal csüggünk, mely Isten szíve szerint való, a szenvedett veszteség nem veszi el megfontolásunkat és lelki nyugalmunkat. Istennek hűséges szolgái csak annyira tartják a vagyont, mint ruhájukat, melyet tetszés szerint felöltenek és levetnek; a rossz keresztény ellenben úgy van a vagyonnal, mint az állatok bőrükkel, mely hozzá van nőve testükhöz.