Érzeteink között a szeretetet illeti meg az elsőség; uralkodik a szívben, igazgatja annak indulatait, magába olvasztja azokat és hasonlóvá tesz bennünket ahhoz, amit szeretünk. Óvd szívedet Filótea, a rossz irányú szeretettől, mert magad is rosszá válsz azonnal. A szeretet minden neme között legveszélyesebb a barátság. Minden más szeretet ugyanis viszonzás nélkül is megállhat, a barátság azonban lényegileg két személy kölcsönös vonzalmában áll, ami mellett szinte lehetetlen, hogy a jó s rossz tulajdonságok egyaránt át ne háruljanak egyik személyről a másikra.
Nem minden szeretet barátság egyúttal; mert szerethetünk a nélkül, hogy viszont
szerettetnénk. S ezen esetben lehet szólni szeretetről, de nem barátságról. A barátság ugyanis kölcsönős szeretet. De továbbá még a kölcsönösség sem elegendő; hanem akik egymást szeretik, egymás iránt való hajlandóságaikat is kell ismerniök. Ami ha nincs meg, egymást szerethetik ugyan, de barátság közöttük nem lehet. Végül a két személy között némi közös érdeknek is kell lennie, ami barátságuknak alapja és fenntartója.
A különféle közös érdek különféle barátságokat szül; a különféle közös érdek pedig különféle javakra vonatkozik, melyeket az illetők közösen akarnak élvezni. Ha most már ezen javak rosszak és hiábavalók, akkor a barátság is ilyen; ha ellenben igaziak, a barátság is igazi. S mennél becsesebbek a közös javak, annál becsesebb a barátság is. Legjobb az a méz, melyet a méhek a legkiválóbb virágokról gyűjtenek; azonban a pontusi Heráklea város határában a méhek a harangvirágról gyűjtik a mézet, mely annyira mérges, hogy őrültté teszi azt, ki belőle eszik. Íme a rossz barátságnak képe, mely rossz és vétkes javaknak közösségén alapszik.
A testi ösztönök kielégítése s az érzéki élvezetek közössége annyira állatias vonás, hogy azon igazi barátság nem épülhet föl; s ha a házasélet csak ennyiből állana, akkor nem volna barátságnak mondható. Mivel azonban a házasság az életnek, a javaknak, a hajlandóságoknak, a kölcsönös segítségnek teljes közössége s azonfelül a törhetetlen hűségnek pecsétje van rajta: méltán mondhatjuk szent és igazi barátságnak. Az a barátság, mely közös érzéki élvezeteken vagy bizonyos üres és jelentéktelen előnyökön nyugszik, még annyira tökéletlen, hogy a barátság nevét nem érdemli meg. Érzéki élvezetnek itt azt nevezem, mely közvetlenül és kiválóan a külső érzékeken alapszik; ilyen, ha valamely szép egyént látok, kellemes éneket hallok, kellemes társaságot élvezek és hasonlók. Üres és jelentéktelen előnyök alatt olyan veleszületett vagy szerzett ügyességet, tulajdonságot értek, melyet a gyengeeszűek nagy tökéletességnek tartanak. Ó hány fiatal leány, asszony s hány fiatalember mondja egészen komolyan: ez aztán pompás ember! Jól táncol; minden játékot ért; szépen énekel; jó ízléssel öltözködik; mindig jókedvű, élénken s vonzóan társalog. Micsoda ítélet ez, Filótea! Így ítélik meg egymást a vásári komédiások; s aki közöttük legbolondabb, azt mondják a legtökéletesebb embernek.
Mivel mindez az érzékeken alapszik, a rajtuk nyugvó barátság is csak érzéki; s nem annyira barátság, mint inkább mulatság az igazi neve. Ilyen rendszerint a fiatalemberek barátsága, kikre a külső megjelenés s inkább a tettetett, mint természetes kellem van hatással. Az ilyen barátság egészen megfelel amaz életkornak, amelyben még az erény sem szilárd s az ítélőtehetség is fejletlen. Az ilyen barátság gyorsan el is múlik s eltűnik, mint a napsugáron a hó.