Aki szavában nem hibáz – mondja Szent Jakab apostol –, az tökéletes férfiú (Jak 3,2) Vigyázz tehát, hogy illetlen vagy tisztességtelen szót ne mondj. Mert ha nem is származik rossz szándékból, félreérthetik, akik azt hallják. A helytelen szó, mely gyenge szívbe hull, úgy ömlik azon el, mint az olajcsepp a posztón s oly hatással van reá, hogy azt ezernyi érzékies gondolattal és kísértéssel tölti meg. Valóságos méreg, mely a fülön át jut a szívbe s mindazon lelki bajért, mely ily módon felebarátunkat éri, a felelősség a beszélő nyelvére háramlik. Mert ha felebarátunkat lelki ereje a rossztól vissza is tartja: nem a mi érdemünk, hogy a kisértés őt el nem ejtette. Ne mondja senki, ez nem volt szándékom, mert Urunk, ki a gondolatokat ismeri, azt mondotta: a szív bősége szerint beszél a száj. S ha nekünk nem is volt rossz szándékunk, elég gonosz szándéka van az ördögnek, ki az ilyetén bűnös beszédeket arra használja, hogy mások bennük kedvüket leljék.
Azt mondják, akik angelikagyökérrel élnek, azoknak lehellete mindig könnyű és kellemes; éppígy azok is, kik szívükben hordják a tisztaság szeretetét, mely bennünket az angyalokhoz tesz hasonlókká, csakis tiszta és erényes beszédet folytatnak. Azt kívánja az apostol, hogy az illetlen és tisztességtelen dolgoknak neve se említtessék közöttünk és kijelenti, hogy a jó erkölcsöket mi sem rontja meg jobban, mint a rossz beszédek. Ha rejtett kifejezésekbe és szellemes ötletekbe takarjuk a tisztességtelen beszédet, akkor ennek mérge még finomabb és rombolóbb; olyan ez, mint a gyilok, amely annál veszélyesebb, mennél élesebb és hegyesebb. Valóban, aki ilyen módon akar a művelt ember nevére és tisztességére szert tenni, az nem tudja, mi a társalgás célja. Az a társaság, amelyben ilyen beszédeket megtűrnek, méltán hasonlítható bizonyos bogarakhoz, melyek döggel táplálkoznak; amiként az a társaság amelyben csak tisztességes beszéd hallható, méhrajhoz hasonlít, mely ízletes mézet gyűjt. Ha tehát valamely megfontolatlan ember illetlen szót intéz hozzád, azonnal éreztesd vele nemtetszésedet; vagy azáltal, hogy elfordulsz tőle s mással állasz szóba, vagy egyéb módon, ahogyan az okosság tanácsolja.
Igen rossz szokás a gúnyolódás. Isten nagyon gyűlöli ezt a bűnt és hajdan gyakorta és
súlyosan büntette. Mi sem ellenkezik jobban a szeretettel és jámborsággal mint felebarátunk megvetése. A gúnyolódás azonban magában foglalja a megvetést. Tehát igen nagy bűn s a tudósok szerint felebarátunk megbántásának leggonoszabb módja, mert mindenkor megvetéssel jár, holott a többi sértés nem zárja ki a becsülést. Azok a szellemes szójátékok, amelyeken a tisztességes emberek fölvidulnak és melyek sem a szeretettel, sem a tisztességgel nem ellenkeznek, a természetnek adományai. Ezek arra szolgálnak, hogy bizonyos alkalmakkor földerítsék a lelket, mely az emberi tökéletlenségekben talál anyagot az ilyetén szórakozáshoz. Mindazonáltal vigyáznunk kell, nehogy ez ártatlan vidámság gúnyolódássá fajuljon: mert a gúny felebarátunk megvetésével késztet nevetésre; míg a finom tréfa ékes szavakkal nevettet, melyeket bizalmas társaságban szabad mondanunk s melyeket jó néven vesz mindenki s amelyekről tudjuk, hogy senkire nézve nem sértők. Ha Szent Lajos udvarában a szerzetesek az ebéd végeztével komoly beszédbe fogtak, azt szokta mondani: Ez nem a tudós előadásnak, hanem a vidám társalgásnak ideje, azért beszéljen mindenki szabadon tetszése szerint. Ezt a körülötte levő országnagyok kedvéért tette, hogy királyi kegyét irántuk ilyen módon is tanúsítsa.
Filótea, a szórakozás idejét a jámborságnak megfelelőleg úgy töltsük el, hogy a boldog
örökkévalóságot soha kockára ne tegyük.