Mindenki tudja, hogy testünknek s lelkünknek egyaránt szüksége van felüdülésre. Szent Kasszián elbeszélése szerint egykor egy vadász Szent János evangélistát egy fogolymadárral látta játszani s kérdezte tőle, hogy ilyen lelkületű férfiú létére miért vesztegeti idejét az efféle szórakozásra? Mire Szent János viszont azt kérdezte tőle, miért nincs mindig kifeszítve az íjja? A vadász azt válaszolta: hogy ezen esetben az bizonyára elpattanna. Ne csodálkozzál tehát, viszonzá a szent apostol, ha lelkemet némileg megpihentetem; csak azért teszem ezt, hogy később annál több ereje legyen a komoly gondolkodásra. – Kétségtelenül hibás a kedélynek az a zordon szigorúsága, mely sem magának, sem másnak nem enged felüdülést.
A séta, a kellemes társalgás, a zenélés és ének tisztességes szórakozások s csupán csak arra kell ügyelnünk, hogy mindezt a kellő időben, helyen s kellő korlátok között tegyük. Oly játékok, melyeknél a nyereség a testi vagy szellemi ügyességnek jutalma, magukban véve jó és megengedett szórakozások. Ilyenek a labda-, teke-, sakkjáték, a versenyfutás s egyebek. Azonban ezeknél is arra kell vigyáznunk, hogy túlságos időt ne vesztegessünk reájuk, se nagyban ne játsszunk. Első esetben ugyanis a játék már nem szórakozás, hanem mesterség és sem testet, sem lelket nem üdít, hanem inkább kifárasztja mind a kettőt. Aki öt-hat órát sakkozik, a játszóasztaltól kimerülten távozik; aki soká labdázik, lankadtan hagyja abba a mulatságot. Ha pedig a játék nagy pénzben folyik, ez a játszók jó hajlandóságait megrontja és szenvedéllyé változtatja. De igazságtalanság is nagy összeget tenni oly ügyességre, mely alapjában véve csekély jelentőségű s tulajdonképpen semmi jóra sem szolgál.
Ne kösd szívedet, Filótea, ilyen dolgokhoz. Mert bármily kifogástalan legyen is valamely szórakozás, nagy hiba, ha azt szenvedéllyel űzzük. Nem mondom, hogy a játékban ne legyen örömünk, hisz különben nem szolgálna felüdülésünkre; hanem szívünk ne tapadjon hozzá, ne epededjék utána és soha komoly gondot ne okozzon nekünk.